2010. január 3., vasárnap

A karma törvénye és a vonzás törvénye nem zárják ki egymást. Nagyon is együttműködnek és nagyon jól kiegészítik egymást. A karma törvénye nem a lélekvándorlást jelenti. Függetlenül attól, hogy vannak-e előző és következő életeink, a karma törvénye egyszerűen az ok-okozat törvénye. Persze sokan ezt az ok-okozat törvényét nem csak egy életre vonatkoztatják, ami szerintem elég logikus is, de ha nem hisz valaki a lélekvándorlásban, a karma törvénye akkor is működik, csak akkor egyetlen egy életre vonatkoztatva.
A szabad akaratot sem zárja ki a karma törvénye. Valóban én vagyok a felelős önmagamért, és a gondolataimért.
A karma törvénye nem az eleve elrendeltséget jelenti, csak annyit mond, hogy a tetteinknek következményei vannak, amely következmények (okozatok) visszahatnak ránk.
Lehet tudatosan is cselekedni, ahogyan lehet tudatosan gondolkodni. Sőt ez a cél, így saját magunk iránjyíthatjuk tetteinket, gondolatainkat.
Mind a karma törvénye, mind a vonzás törvénye a bumeráng elve szerint működik. Tetteink, gondolataink visszahatnak ránk. Tehát nemhogy kizárnák egymást, nem hogy szembemennének egymással, hanem nagyon is együttműködnek, mondhatnánk azt is, hogy azonosak (a bumeráng elv miatt).
De egyvalami mégis megkülönbözteti őket. Ez a valami pedig abban áll, hogy míg a karma törvényét az ok-okozat törvénye, azaz a kauzalitás törvénye működteti, addig a vonzás törvénye a hasonló a hasonlót vonz alapján, tehát a hasonlóság elve alapján, azaz analógiásan működik.
Tehát különbséget kell tennünk az ok-okozat törvénye és a vonzás törvénye között. A vonzás törvénye nem azonos az ok-okozat törvényével. Az ok-okozat törvénye a karma törvénye, míg a vonzás törvénye az analógiák törvénye. Viszont kétségtelenül igaz, hogy mind a kettő a bumeráng elve alapján működik.